2011. november 6., vasárnap

Milyen a magyar?


Henrik tette fel nekem a provokatív kérdést, amit valami jópofasággal el tudnék most viccelni.   Első reflexként hajlamos is lettem volna rá, de a dolog nem hagyott nyugodni. Természetesen nem közvetlenül a feltett kérdés izgat, hanem ami mögötte van. Úgy fordítanám meg a kérdést, hogy: Ki is ma a magyar?

          Az így feltett kérdés megválaszolása csak közhelyszerűen lenne lehetséges, amit szeretnék elkerülni. Először nézzünk egy látszólag egyszerűbb kérdést, amit most a napokban az interneten találtam. Nem tudom most pontosan idézni, - mert rögtön le is töröltem-, de valahogy a lényeget idézem: Meghal hősünk, aki felkerül az Úr elé. Az Úr csak egyetlen kérdést intéz az újonnan érkezőhöz: Ki vagy Te Fiam? Ő megmondja nevét, de az Úr mégis visszakérdez. Igen, azt tudom, de mégis, ki vagy Te? Könyvelő vagyok Uram. Igen, azt is tudom, de ki vagy Te valójában? Családapa vagyok, öt gyerek apja. Igen, azt is tudom, de mégis, Te ki vagy?
Hősünk nem tudott kielégítő választ adni a sorjázó kérdésekre. Azt viszont megértette, hogy vissza kell még menni a Földre, hogy megtalálja a választ.

          Egy egyszerű kérdés, amire mi úgy tudunk csak válaszolni, ha magunkat másokhoz viszonyítva határozzuk meg. X.Y. vagyok, W. férfinak és Z. nőnek a gyereke, aki megszülettem bizonyos koordinátarendszerben, adott ország, adott városában. Tanultam egy szakmát, dolgozom egy cégnél, megházasodtam, gyerekeim születtek, de hogy ki vagyok én valójában, abszolút értelemben, nagyon nehéz és egyben nagyon egyszerű is megválaszolni, csak elég szerénység és önbizalom kell hozzá.

          De térjünk vissza eredendő kérdésünkre: Ki is az a magyar? Liberális felfogás szerint, - amikor is annyiszor megtizedelt bennünket a történelem, és annyi idegen betelepítés történt az ezer év alatt, hogy senki nem állíthatja így magáról, hogy ő magyar – nem is létezünk.
          Ezt vagy elfogadjuk, és akkor ne is csodálkozzunk rabszolga státusunkon, vagy próbálkozzunk az előbbi metódus szerint.

          Személy szerint is a legfontosabb kérdések egyikének tekintjük, hogy ki az anyánk és az apánk. A magyar nép esetében, de minden más nép esetében is ez a legnehezebb kérdés. Faggathatjuk itt a történészeket napestig, nem biztos, hogy közelebb kerülünk a valósághoz, mert a megválaszolás legnehezebb akadálya az, hogy a különböző történetírók leírásaiban más és más néven szerepeltetnek minket. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy magyar elnevezésként keressük magunkat, igen fiatal nép vagyunk, de csak magunkhoz képest, mert még így is a legrégibb népek egyike vagyunk itt Európában. Ha pedig hitelt adunk a régi magyar krónikáknak, amikor is hun – magyar azonosságról beszélnek, megint nagyságrendekkel kitágítottuk létezésünk távlatait. Ha pedig még tovább tágítjuk a kört, akkor eljutunk a szkíta, vagy szittya népek körébe, ami viszont már elröpít minket a bibliai idők kezdeteihez. Ősnép lennénk hát végül, de ez a válasz megint nem elégítené ki az Urat, hogy mik is vagyunk mi magyarok? Ez a levezetés a mi válaszunk. Mi magyarok egy része, gondolkodunk ilyenféleképpen. A magyarjaink jelentős részének erről fogalma sincs, de nem is érdekli őket. Ők csak küzdenek a létfenntartásért, talmi örömökért. Aztán van egy része a magyarnak, aki eladta lelkét és kétségbe vonja már a kérdés jogosságát is, hogy: ki is a magyar? Itt csak egy bátortalan kérdés engedtessék meg! Milyen ember az, aki saját tágabb családját tagadja meg? Milyen ember az, akit nem is érdekel az, hogy kik is vagyunk valójában?

          Más összefüggésben is megnézhetjük, hogy kik is vagyunk mi magyarok. Nézzük, mit gondolnak erről szomszédjaink ma? És mit gondolnak rólunk szerte Európában. Itt ennél a kérdésfeltevésnél szembesülünk azzal, amivel honfitársaink között is, akiket már nem érdekel a történelmi múlt, hogy véleményüket a sajtókból szerzik be. A sajtó pedig, ugye tudjuk, hogy mennyire objektív fórum? A sajtómunkások olyan színű tollal írják fércműveiket, amilyent gazdájuk a kezükbe ad. Sajtószabadság így egyenlő a hűbéri kutyahűséggel. Mit talál hát szomszédunk, vagy európai embertársunk rólunk, magyarokról a sajtótermékekben. Azt, amit az ő politikusaik megetetnek rólunk. Ez a kép pedig tudjuk jól, nem éppen hízelgő ránk nézve. Saját, személyes tapasztalat nélkül véleményt formálni, nagyon primitív módszer. Így csak politikai félrevezetés érhető tetten. Ugye, nem szívesen egyezne bele senki abba, ha róla az éppen regnáló miniszterelnök, vagy politikus társai alapján ítélnék meg? Én legalábbis nagyon el lennék keseredve, ha engem ezen a nívón jelenítenének meg.

          Hogyan találhatunk akkor feleletet arra, a kérdésre, hogy ki is vagy te Magyar? Nem találunk választ történeti múltunkban, nem találunk feleletet európai megvilágításban, hol keressük a megoldást? Ha most visszatérünk az Úr kérdésére, hogy ki vagyok Én? Úgy hiszem, bátortalanul, vagy bátran, kijelenthetem, hogy a Te részed vagyok Uram! Csepp a tengerből, parányi lény, de a Te társteremtőd vagyok, mert folyamatosan teremtem az Én valóságomat, -jól, vagy rosszul, - de minden pillanatban ezt teszem és vállalom érte a felelősséget.

          Mit teszünk, valami hasonlót nemzetszinten, mi magyarok. Vállalunk-e valamiért felelősséget? Eleink néha még vállaltak. Utoljára 1956-ban még nekimentek a nagy medvének. De mi van azóta? Sunyít mindenki, hogy megőrizze a tele has érzetét. Takács Tibor asztrológustól hallgattam egy fejtegetést arról, hogy a magyarságot Nyilas népnek, Jupiteri minőségekkel felvértezettnek tárgyalják asztrológusok. Aki halványan is ismeri az asztrológiát, foglalkozott az analógiákkal, ugyan mutasson már csak egy jupiteri minőséget a mai magyarság tulajdonságai közül! Nem fog találni. Kik vagyunk akkor mi magyarok? Feltehető egyáltalán ez a kérdés? Bizonyára igen, de ahhoz mélyre kell ásni.

          A kora középkorban még, amikor Árpád-házi királyaink uralkodtak, akkor a Szentkorona-tan értelmében, úgy lehetett kibontani a feltett kérdés megválaszolását, hogy áttekintették Magyarország hierarchikus felépítését. A mai ember úgy indulna el, hogy a hierarchia csúcsán a mindenkori uralkodó állt. Itt van az első tévedés! A magyarság hierarchikus felépítésének a csúcsán Égi Királynőnk, Szűz-Mária áll! És ez így van Szent-István- király óta. (Korábban is így volt, csak akkor Nagy Boldogasszonynak, vagy Babba-Máriának hívták.) Ezután a sorban a Magyar Szent Korona következik, mint élő minőség. A Szentkorona alattvalója a mindenkori magyar király, és mellérendelt viszonyban a Magyar Nemzet.

          Ez a hierarchia, de feltehető ezek alapján még egy kérdés. A Nemzetnek van királya, vagy a királynak nemzete. A válasz nem olyan bonyolult, ha ismerjük a Szentkorona hatalmát. Tekintettel arra, hogy a Szentkorona érintette a király fejét, így eggyé vált azzal. A válasz tehát ott keresendő, hogy minden korban a királynak volt nemzete és nem fordítva. A mai helyzet csak analóg a régivel, de nem azonos vele, tekintettel arra, hogy azok az emberek, akik ma uralkodnak a Nemzet felett, nem lettek beavatva soha a Magyar Szent Koronával, így nem is hordozhatják azt a bölcsességet és hatalmat, mint koronás elődeik. Annyi igaz az egészből, hogy a mai magyarságot is vezetőik „bölcsessége” alapján ítélik meg. Megítéltetünk, de ez nem isteni ítélet szerencsére.

          Égi királynőnk van! Szentkoronánk van! Mi akkor a baj? A baj az, hogy mindkét minőség Isteni eredetű és mi mindkét minőséget megtagadtuk. Az Ég bölcsessége így nem hathatja át mindennapjainkat, gondolkodásunkat. Hiába állapította meg Lee doktor, hogy a magyar fajtabéli ember hordozza magában a nyugati ember és a keleti ember energetikai jellegzetességeit, mindez nem tud megnyilvánulni. Keleti energetikusok szerint, ez a fajta jellegzetessége a magyarnak a világ népei között egyedülálló. Szeretnék egy téves következtetést ebből eloszlatni: Ez a keleti és nyugati minőségek birtoklása nem itt alakult ki a Kárpát-medencei tartózkodásunk alatt, és nem a keveredésből származik, hanem ez a teremtett faji adottságunk. Ez pedig, mint egy kőbevésett genetika működik bennünk.

          Ez a fenti fejtegetés, érzem megint sokakat marha nagy nemzeti büszkeséggel is eltölthet, hogy mégis csak kiválasztott nép vagyunk! Egy frászt! Az emberiség nagy családjában be kellene végre töltenünk isteni sorsunkat, mi szerint fel kell vállalnunk, hogy visszatérünk őseink útjára. Úgy, ahogy Minden Szentek napján emlékezünk halottjainkra és szentjeinkre, meg kell szólítanunk őseinket, Nagyjainkat, akik ma már betöltik Népszellemünk hatásköreit. Nemzeti felemelkedés nem létezik a hierarchia tisztelete nélkül. Ez pedig úgy néz ki, hogy Égi Királynőnk, Mária, Magyar Szentjeink, Mártírjaink, a Magyar Szent Korona, és … egyelőre semmi más! Ezen az úton juthatunk el oda, ami egyénileg megtehető, Isten társteremtői lenni úgy, mint minden más Felébredt nemzet is, velünk együtt.

Girardi

Máriaremete, 2011. 11. 05.

2 megjegyzés:

  1. Kedves László,

    nagyon örülök,hogy nem viccelte el a kérdésemet. Tudom,hogy mindig olyan szűken és hiányosan teszek fel kérdéseket,de Ön pontosan tudta,hogy mire gondolom. Ráadásul meg van a válasz!

    Nekem az a véleményem a mai magyarságról,hogy mindenki érzi a súlyát,ha azt kell mondania,hogy "magyar vagyok". Érzi ha énekli a Himnuszt. De dühös a magyar ember. dühös és csalódott. Büszke akarna lenni,de úgy érzi,hogy nincs mire. Tenni akar, de biztosra akar menni.

    Ráadásul egyre idegenednek el az emberek,mert mindenki arcán a bizonytalanság látszik. Ezért abba kapaszkodik, ami maradt. A jól lakottság.

    De amikor meg kell állni egy idegen helyen, és meg kell kérdezni, hogy merre kell menni a célhoz, akkor a megkérdezett ember azonnal ledobja a bizalmatlanságból kovácsolt vas álarcát. Aztán segít.

    Én hiszem azt, hogy amikor majd eljön egy pont, amikor meg kell mérettetnie a népnek, akkor nem fog gyáván futni, hanem összefog és újra hinni fog. Nem csak azért, mert nem lesz hova nyúlni és akkor előkerül a Szent Korona, valamint Mária. Nem. Mert ezeket minden ember a lelke mélyén tudja, hogy így van, de fél megismerni.

    Ez a félelem pedig azért van mert az illúziók, amit az emberek felépítenek magukban, a jelen nyomorú valóságát segíti lenyomni a torkokon.

    A valóságban pedig nincs más hátra, mint ELŐRE!

    Egyébként örülnék, ha írna a nyugati és a keleti energetikai jellegzetességekről, különbségéről. Mert szerintem hiába próbál úgy élni egy arab sejk,mint egy francia báró,soha nem lesz az. Még ha ott nő fel, akkor sem.

    Ennek van alapja?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Henrik!

    Csak ünnepelni tudom az észrevételeit!
    Mi ketten már biztosan együtt hiszünk abban, amikről írt, mert a remény hal meg utoljára.

    A keleti és nyugati energetikai modellről majd egy kicsit később írnék, úgy érzem ennél most van fontosabb is.

    Üdvözlettel: Girardi

    VálaszTörlés