2012. február 20., hétfő

Négyoszlopos kínai sorselemzés


Mi is ez a fajta kínai asztrológia?


                    Asztrológiai oldalon jelentkezem, de valójában nem a hagyományos értelemben vett asztrológia, amit kínálok. Tekintettel arra, hogy az elmúlt húsz évben egy sajátos életvezetési rendszert dolgoztam ki, a tevékenységem inkább a természetgyógyászati „skatulyába” fér bele. Mindig zavart ugyanis, hogy azonos megbetegedésben szenvedő emberek, azonos terápia ellenére sem gyógyulnak egyformán, sőt, van, aki egyáltalában nem gyógyul a leggondosabb orvosi, - természetgyógyászati kezelések ellenére sem. Ez a legtöbb gyógyítónak is rendszerint komoly fejfájást okoz.

          Életvezetési rendszerem logikája is és a felépítése is a kínai gyógyászat filozófiai rendszerére épül. Így önként kínálkozott a gondolat, hogy miért is használják a keleti tudományok művelői a Ji-king, a Feng-shui és a kínai asztrológia tudományát. Jó szerencsémnek hála, keleti mestertől tanultam, amit tudok, így kicsit bepillanthattam a tradicionális kelet belső életébe is. Ebből tudom, hogy sok helyen még ma is úgy dolgoznak a keleti orvos-gyógyítók, hogy az első tevékenységük, amikor megszületik egy kis élet, akkor nagy gondossággal elkészítik az asztrológiai képletét. Ilyenkor több bölcs tudós is napokig elmélkedik azon, hogy kibontsa a képletekben látottakat. Ezekből megállapítják ki is érkezett a közösségbe, és mit is lehet tőle a jövőben várni, milyen adottságokkal, milyen talentummal, milyen testi adottságokkal született. Már ebben a parányi létformában megmutatkozik a képletekből, hogy egy tekintélyes család estében fogja-e folytatni a családi tradíciókat, vagy sem.  Lesz-e belőle mondjuk nagy gyógyító, aki tudja követni az ősök hagyományait, vagy inkább hagyják gyereknek lenni, és hagy menjen inkább focizni, és majd meglátjuk, mire viszi. Mert ha talentum van benne, akkor igen korán elkezdik a specializált képzését a gyereknek.

          Ugye, ez teljesen más, mint a mi, európai elképzelésünk erről. A mi kultúránkban talán csak a művészek, vagy a sportolók kivételek ebből. Keleten már a születéskor tudni akarják, hogy érdemes-e nagy energiákat belefektetni egy gyerek tanításába. Nem várhatják meg, hogy világhírű karmester válik-e majd a gyerekből, vagy csak egy kín-tornás. Ugye, ilyenkor más színvonalú mesternek is kell a gyerekkel foglalkozni.

          Persze, nem csak ilyen speciális kiválasztásnál alkalmazzák az asztrológiát keleten. Orvosilag is tudni akarják, hogy a született emberke, milyen testi – lelki adottságokkal született. Más gondoskodás kell ugyanis egy jó adottságú, jó szervezeti felépítéssel megáldott gyereknek, mint egy gyenge fizikumúnak. Másként kell táplálni, más mozgásokat kell neki megengedni. Nem lehet statisztikai átlagként kezelni senkit sem, ebből a tekintetből sem. Magyarán szólva a keleti orvos kíváncsi arra, hogy milyen a „konstrukciója” a kis páciensének. Mert ugye, ha mi tervezünk egy vásárlást, mondjuk egy autóvételt, akkor szeretünk tisztában lenni annak a konstrukciójával, mert csak így tudjuk, hogy mit várhatunk tőle a hétköznapokban. Gondolom, épeszű ember nem akarja egy Suzuki lelkét úgy kihajtani, mintha az Porsche lenne. Igen hamar széthullana az ártatlan. Így van ez az emberrel is. Nem megfelelő „használat” esetén idejekorán leamortizálódik a szerkezet. Újat viszont egy életen belül nem vásárolhatunk. Ezt nem lehet pénzzel megfizetni. Köztudott, hogy egy autót is praktikusabb karbantartani, mint széthajtani, és autószerelővel próbálkozni, hogy újra leheljen bele életet. Érdekes, hogy ezt csak az ember esetében nem használjuk, ezt a fajta előrelátást.

          Mondhatja valaki, hogy ő egészséges életet él! Igen ám, de milyen az? Tudja-e, hogy az ő konstrukciójának milyen táplálkozás, testmozgás, alvás, lelki táplálás felel meg a legjobban. A média egyre csak hozza az újabbnál újabb őrületeket. Divatból elkezdik hirtelen követni tízezrek. Az azonban, hogy milyen hatással lesz mindez az egyénre, csak az orvosnál fog kiderülni, esetleg évek múltán.

          A kínai asztrológiai elemzés, - amit tőlem várhatnak, - nem jóslás. Én mérnökként is, természetgyógyászként is energiákban gondolkodom. A kínai asztrológia lehetőséget ad arra, hogy a fizikai realitástól ne szakadjunk el. Az egyéni szervezeti konstrukció legpontosabb megközelítésére törekszem az asztrológián keresztül is. Megmutatom, hogy az Ön konstrukciója, milyen lehetőségeket tartogat Önnek életpályája folyamán. Segítek megmutatni, hogy mi a teendő olyan esetekben, amikor nehéz energetikai környezet várható, vagy éppen már meg is tapasztalható.

          Általában manapság az anyagiakat keresi a legtöbb ember. Anyagiakat, vagy a megfelelő párkapcsolatot. Úgy hiszik az emberek, hogy az asztrológiai képlet megmutatja, hogy mikor érkezik meg a régen várt pénz, vagy a nagy Ő. A kínai asztrológiában mindez nem olyan lírai, mint a nyugati asztrológiában, amikor a csillagoktól várjuk ugyanezt. A kínai sorselemzésben száraz energiák kölcsönhatásaiként kezeljük az élet minden megnyilvánulását. Ha elegendő mennyiségű és minőségű energia áll adott időben a rendelkezésünkre, - és ezek ráadásul egyensúlyban is vannak a környezetben éppen jelen lévő energia megnyilvánulásokkal, akkor jön a pénz is, de megjön a nagy Ő is.

          De mi van akkor, ha a bennünk lévő egyensúlytalanság találkozik a környezet diszharmonikus energiáival? Még létezik a kínai asztrológiában egy nagy lehetőség is. Lehet bizonyos határok között változtatni az energetikai állapotunkon. Olykor ezek a változások elegendőnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy így tudatosan változtathassunk saját sorsunkon, egészségi állapotunkon. Így a kínai asztrológiai képlet egy térképpé válik, - úgy is mondhatom, hogy az emberi szabad akarat eszközévé, - hogy tág határok között megváltoztathassuk a bizonyos élethelyzetekben megváltoztathatatlannak tűnő életünket.

          A kínai asztrológia használatával nem az a szándékom, hogy jósolgassak a hozzám fordulóknak, hanem abban akarok segíteni, hogy mindenki megtalálhassa a saját útját. Abban akarok segíteni, hogy minden felelős szülő reálisan tekinthessen gyermekére, és a kritikus időben a legszakszerűbb segítséget adhassa szeme fényének. Nem utolsó sorban segítséget kívánok adni a betegségek elkerüléséhez, illetve a betegségi állapotokban szenvedőknek megtalálni a személyes betegségi okokat.

Mi tehát az a kínai asztrológia, amit én ajánlok?

Segítség a tudatos, értelmes, előre kiszámítható emberi élet megtalálásában!

Harsányi Girardi László

Máriaremete, 2012. február 20.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése